Idővel azt fogjuk látni, hogy a világ már rég továbblépett… Hogy körülöttünk már mindenki felállt a padlóról és újra tud nevetni, csak mi ragadtunk benne egy értelmetlen, önpusztító sérelemben, és rengeteg időt vesztegettünk el azzal, hogy a sebeinket nyalogattuk. Nem éri meg hátat fordítani az élet szépségeinek, eldobni a boldogabb jövőbe vetett hitünket, csak… Tovább »

Az ember sok mindentől fél életében: hogy kudarcot vall,hogy nem szeretik, hogy elhagyják, hogy elveszít mindenkit,aki fontos számára. De tudod, én mitől félek igazán? Attól, hogy késő lesz.Az én mumusom benne foglaltatik egyetlen, rövid szóban: késő.S ez a jelentéktelennek tűnő szavacska, amíg nem érezzük,észre se vesszük, mekkora darabot ragadott el magának az életünkből.Annyi minden van… Tovább »

Ez azon napok egyike, amikor hajnalban lassan, nyugodtan nyitod ki a szemed. Ez azon napok egyike, amikor felhúzod a redőnyt és elmosolyodsz: új nap vár! Ez azon napok egyike, amikor elmerülsz a kávé minden cseppjében és csendjében. Ez azon napok egyike, amikor szíved izgatottan dobog mellkasodban, miközben a ruhádat választod ki. Ez azon napok egyike, amikor… Tovább »

  Olykor elég a jelenléte… Érintés nélkül, szótlanul is. Olykor elég, hogy fel-felpillanthatok rá a könyvemből, és mosolyogva figyelhetem, ahogy a kanapé másik végében a reggeli újságba réved. Olykor elég, hogy itt van, mellettem. Nem kell, hogy átöleljen, összegabalyodtunk mi már régen, talán nem is akkor, amikor találkoztunk, talán ez már elkezdődött, valahol a csillagokban,… Tovább »

“Van, aki csak keresztezi életutunkat. Aki azért jött,  hogy kezünkbe nyomja a „most kulcsát”,  és már siet is tovább, mert valahol máshol még dolga van.  Átutazók, akikkel talán csak egy röpke pillanatig lehetünk  boldogok, mégis örökre megváltoztathatják az életünket.  Akik megérintenek minket, és elillannak, jelenlétet adnak,  és visszavéve azt, gyengéden kirabolnak. De nem büntetés az,… Tovább »